Bűnmegelőzési vándorkiállítás a Széchenyi István Egyetemen

dfk_rollup_2022.jpg

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának győri Áldozat utcai épülete ad otthont annak a kiállításnak, amely a biztonságtudatos gondolkodásra hívja fel a figyelmet. Ennek révén olyan gyakorlati tudás szerezhető, amellyel megelőzhetők a vagyon elleni bűncselekmények, elkerülhető az áldozattá válás. A program az egyetem és a rendőrség együttműködése keretében hozzájárul a gyakorlatorientált oktatáshoz is.

„Napjaink egyik leggyakoribb bűncselekménye a lopás, emiatt fontos azoknak az ismereteknek az átadása, amivel megakadályozhatjuk az áldozattá válást. Ehhez nyújt nagy segítséget a vándorkiállítás anyaga” – mondta el a megnyitón Dr. Bartkó Róbert, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának docense. Kiemelte, a felsőoktatási intézmény, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Győri Rendőrkapitányság közti együttműködés sok évre tekint vissza.

„Győr az állam- és jogtudományi képzés nyugati fellegvára, ahol a magas színvonalú elméleti képzés gyakorlati elemekkel párosul. Erre is jó példa ez a vándorkiállítás, amelynek témája a karon elsajátítható tananyag részét is képező bűnmegelőzés” – tette hozzá a jogi kar oktatója.

„A Győri Rendőrkapitányság 2020-ban készítette el a 15 plakátból álló vándorkiállítást, amelynek témája a vagyonvédelem” – fejtette ki dr. Urbán Zoltán László megyei rendőrfőkapitány. Hozzáfűzte, a biztonság korunkban nagyon fontos érték, megőrzése pedig jelentős együttműködést igényel a hatóságok és a civilek részéről.

„A különböző társadalmi csoportoknak célzottan próbálunk eljuttatni olyan információkat, amelyek segítenek a bűncselekmények elkövetésének megelőzésében, valamint az áldozattá válás elkerülésében” – világított rá a rendőr dandártábornok. A főkapitány az egyetem és a rendőrség közötti partnerséget méltatta, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a hallgatók a megszerzett elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhatnak.

A kiállítás olyan hasznos tudnivalókat gyűjt csokorba, amelyekkel biztonságosabbá tehetjük otthonunkat, megvédhetjük értéktárgyainkat, gépjárművünket, vagy éppen kerékpárunkat, emellett pedig a fiataloknak szóló bűnmegelőzési programokról is képet kaphatunk. A tárlat május 15-ig látható az Áldozat utcai épületben, május 16-tól pedig az Egyetemi Könyvtár és Levéltárba kerül át.

Események

Agrofeed UNI Győr - Budafok 2025. Január 31. 19:00 - 20:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2025. Február 1. 09:00 - 10:00
UNI GYŐR ETO HC - HC Uniza Zilina 2025. Február 6. 18:30 - 19:30
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2025. Február 8. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - FTC-Telekom Waterpolo 2025. Február 8. 11:00 - 12:00
UNI GYŐR ETO HC - Philisophers Nitra 2025. Február 8. 14:30 - 15:30