Dr. Jungi Eszter a megyei jogászélet kiemelkedő személyisége, aki a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán megvalósuló győri jogászképzés kezdeteitől (1998) részt vesz az oktatásban. Tevékenységével sokat tett a büntetőjog és a büntető eljárásjog oktatásáért, a győri joghallgatók gyakorlatorientált képzésének meghonosításáért és a hallgatói tehetséggondozásáért. Ezeken felül két évtizede aktív szerepet vállal a büntetőjogi záróvizsga-bizottságokban. Minden szemeszterben nevéhez köthető több évfolyamdolgozat, illetve diplomamunka témavezetése és szakmai konzultációja, továbbá hallgatóink bírósági szakmai gyakorlatának magszervezése, koordinálása. Eredményes konzulensi munkájáért a Széchenyi István Egyetemtől 2006-ban és 2013- ban oklevelet kapott, 2016-ban az egyetem Szenátusa mesteroktató címet adományozott számára, ezt követően pedig 2019-ben perbeszédversenyre felkészítésért dékáni dicséretben részesült. Publikációi mellett társszerzője a győri jogi kar oktatói által készített és két kiadásban megjelent büntető eljárásjogi tankönyvnek is.
Események
Agrofeed UNI Győr - Budafok
2025. Január 31. 19:00 - 20:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS
2025. Február 1. 09:00 - 10:00
Paulovics László PhD disszertációjának munkahelyi vitája
2025. Február 4. 10:00 - 12:00
Brinissat Marame PhD disszertációjának munkahelyi vitája
2025. Február 6. 16:00 - 17:00
UNI GYŐR ETO HC - HC Uniza Zilina
2025. Február 6. 18:30 - 19:30
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS
2025. Február 8. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - FTC-Telekom Waterpolo
2025. Február 8. 11:00 - 12:00
UNI GYŐR ETO HC - Philisophers Nitra
2025. Február 8. 14:30 - 15:30