Országos Büntetőjogi Perbeszédverseny 2017

obp_2017.jpg

2017. május 5-én az Országos Büntetőjogi Perbeszédverseny a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében került megrendezésre. A versenyen az ország jogi karainak delegált hallgatói mérték össze tudásukat védői, valamint ügyészi kategóriában. A korábbi évek gyakorlatát követve a Bűnügyi Tudományok Tanszék helyi fordulót rendezett 2017. április 20. napján Győrben, mely alapján a helyi zsűri (Dr. Jungi Eszter a Győri Törvényszék tanácselnöke, Dr. Horváth Péter a Győri Fellebbviteli Főügyészség főügyész-helyettese, valamint Dr. Bartkó Róbert PhD. LL.M. egyetemi docens, ügyvéd) Horváth Martina és Háromszéki Áron Bence III. évfolyamos nappali tagozatos hallgatókat nevezte az országos versenyre kiemelkedő teljesítményük alapján. A perbeszédversenynek helyt adó Kúria patináns épületében a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói történelmi sikert értek el, hiszen Horváth Martina ügyészi kategóriában I. helyezést, míg Háromszéki Bence Áron védői kategóriában III. helyezést ért el, ezzel is erősítve a győri jogi kar pozícióját az ország jogi egyetemeinek kiélezett versenyében. Elért eredményükhöz a kar vezetői, valamennyi oktatója és hallgatója nevében is gratulálunk.

Események

Agrofeed UNI Győr - Budafok 2025. Január 31. 19:00 - 20:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2025. Február 1. 09:00 - 10:00
UNI GYŐR ETO HC - HC Uniza Zilina 2025. Február 6. 18:30 - 19:30
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2025. Február 8. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - FTC-Telekom Waterpolo 2025. Február 8. 11:00 - 12:00
UNI GYŐR ETO HC - Philisophers Nitra 2025. Február 8. 14:30 - 15:30